turismo.jpg
banesto.jpg

Sergio Ramos – Real Madrid

Miután 2005-ben megvette 27 millió euróért a Sevillától a Real Madrid, a négyes mezt kapta meg, ami előtte a csapatkapitány Fernando Hierroé volt. Az első gólját madridi színekben 2005. december 6-án szerezte a BL-ben az Olympiacos ellen, de sajnos ezen a meccsen a Real Madrid 3-2-re kikapott.

Az első szezonjában középhátvédként játszott, vészhelyzetek esetén pedig alkalomadtán védekező középpályás volt. A 2007-08-as szezonban viszont Christoph Metzelder és Pepe érkezése miatt újra jobbhátvédként szerepelt, szükség esetén pedig balhátvédként is tud játszani. Azzal, hogy az első négy Real Madrid szezonjában több mint 20 gólt szerzett megmutatta, hogy sok védővel ellentétben ő igenis képes a gólszerzésre. Egy interjúban a Grada Blancával elárulta, hogy amikor kisebb volt mindig csatárként játszott, végül átváltott a hátsó részre.

2008. május 4-én Sergio gólpasszt adott Gonzalo Higuaínnak a 89. percben az Osasuna elleni 2-1-es győzelemnél, ami matematikailag is bebiztosította a Real Madrid 31. bajnoki címét. A szezon utolsó meccsét a Bernabeuban rendezték, ahol Sergio kétszer is betalált a Levante kapujába, az eredmény 5-2 lett. Az első egy fejes volt, a másik pedig bátor előrefutásból született.

A következő szezon elején megrendezett spanyol szuperkupa döntőjén is fontos gólt szerzett a Valencia ellen 1-1-nél. A madridiak a meccset 9 emberrel fejezték be, de így is sikerült 4-2-re nyerniük, összesítésben pedig 6-5 lett az eredmény, szóval ők nyerték meg a kupát. Bár volt egy enyhe hanyatlás a formájában, visszanyerte az erejét és 2009. január 11-én egy akrobatikus ugrás után betalált a Mallorca kapujába, az állás pedig 3-0 lett a végén, ezt folytatva pedig a következő héten a 3-1-re megvert Osasuna ellen szerzett gólt.

2008-ban bekerült a FIFA és az UEFA év csapatába, a FIFPro pedig a 2007-08-as álomcsapat tagjai közé választotta be. Az év focistája az évnek listán pedig 21. lett, megint csak 2008-ban.

A 2009-10-es szezon elején kijelölték a Real Madrid egyik kapitányának, egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy megtiszteltetésnek érzi, hogy a kapitányok között lehet és reméli, hogy hamarosan viselheti a karszalagot. Az előszezon alatt sérült volt, de amikor visszanyerte a teljes állóképességét, ugyanolyan formában volt, mint amit egyszer már bemutatott a 2006-07-es szezonban, ami felkeltette mindenki érdeklődését. Sok meccsen megint középhátvédként játszott Pepe sérülése miatt és remekül végezte ott is a dolgát. Két gólt fejelt és a posztján ő lett az egyik legerősebb játékos. 2010. február 21-én játszotta a 200. Real Madrid meccsét a Villareal ellen (minden bajnoksággal), és a 150.-et, amit csak a bajnokságban. Ezen a mérkőzésen 6-2-re nyertek, utána pedig elmondta, hogy nagyon büszke ezekre az új mérföldkövekre az életében.

2010 nyarán meghosszabbították a szerződését, így most 2013-ig a csapaté.