turismo.jpg
banesto.jpg

Iker Casillas – Válogatott

Casillas az U-17-es válogatottban debütált nemzeti színekben. 16 évesen ő volt a legfiatalabb játékos abban a csapatban, amelyik harmadik helyezett lett az 1997-es U-17-es világbajnokságon Egyiptomban. Később ő lett az U-17-esek csapatkapitánya. Két évvel később megnyerte a FIFA ifjúsági világbajnokságot és az UEFA-CAF Déli kupát ugyanabban az évben. Eleinte második számú volt, de hamarosan a munkája sikert hozott, ő lett az első számú és végül is megszerezte az első csapatkapitányi karszalagot, miután klub szinten is remekül teljesített.

Jelenleg ő a második legtöbbet játszó válogatott kapus a spanyol válogatott történelmében, előtte Andoni Zubizarreta van, aki 126 meccsen játszott. A Svédország elleni válogatottban való bemutatkozását követően (19 évesen és 14 naposan), csereként nevezték a 2000-es Európa bajnokságra. A keret tagja volt a 2002-es világbajnokságon is, kezdetben, mint Cañizares beugrója. Véletlenül Casillas lett az első számú kapus, miután Cañizaresnek vissza kellett vonulnia a tornáról egy véletlenből származó baleset miatt. 21 évesen ő volt az egyik legfiatalabb állandó kapusa a VB-nek. Hasznos szerepe volt a spanyol menetelben, főleg, miután kivédett két büntetőt a 11-es párbajban az Írország elleni nyolcad döntőben, ezzel kiérdemelte a Szent becenevet.

Casillas játszott az összes csoportmeccsen a 2004-es EB selejtezőjén és csak négy gólt kapott. Ez nem változott a második szakaszban sem, a rájátszásban Norvégiával játszottak Oslóban, az eredmény pedig 3-0 lett, utána pedig Spanyolország összes Európa bajnoki mérkőzésén kezdő volt. Ő volt az első, akinek biztos helye volt a 2006-as VB keretben, kétszer kapitány volt, de nem tudta megakadályozni a La Roja a vereségét a Zidane-ihlette Franciaországtól a nyolcad döntőben.

Azzal, hogy a Real Madridos csapattársát, Raúlt nem hívták meg a 2008-as EB-re, Iker kapta meg a csapatkapitányi karszalagot. Ő kezdett a D-csoport első két meccsén Oroszország és Svédország ellen, mielőtt helyet cserélt volna Pepe Reinával. A csoportból könnyen továbbjutottak, a negyeddöntőben pedig Olaszországgal kerültek szembe. A gólnélküli meccs a végén büntetőpárbajjal dőlt el, Iker pedig kettőt is megfogott: Antonio Di Natale-ét és Daniele De Rossiét, így lett 4-2 az eredmény. Spanyolország később a döntőben megnyerte a bajnokságot Németországgal szemben 1-0-ra 2008. június 29-én. Casillas nem kapott gólt a negyeddöntőtől kezdve, az utolsó, aki betalált a kapujába a svéd Zlatan Ibrahimovic volt. A döntő napján Iker lett az első kapus-kapitány, aki a magasba emelhette az Európa bajnokság kupáját.

2008. októberében ő és a helyettese, Pepe Reina 710 perccel megdöntötték a kapott gól nélküli meccsek nemzeti rekordját, ez hosszabb idő, mint az Andoni Zubizarreta és Paco Buyo párosé. A belgiumi Wesley Sonck állította ezt meg, amikor a 2010-es VB selejtezőmeccsen betalált a spanyol kapuba.

Az egyik védése, amit még a 2002-es VB-ről Dél-Korea ellen mutatott bekerült a FIFA által kiválasztott 10 legszebb védés közé. Iker volt a legtöbb pontot kapu kapus a 2008-as Aranylabda szavazáson, Cristiano Ronaldo, Lionel Messi és a válogatottbeli csapattársa, Fernando Torres mögött.

2008-ban megválasztotta az IFFHS a világ legjobb kapusává, valamint mindenidők harmadik legjobb kapusa lett – megelőzve Oliver Kahnt.

2009. szeptember 5-én, egy 5-0-s győzelem után a VB selejtezőn Belgium ellen megdöntötte Andoni Zubizarreta rekordját azzal, hogy 56 meccsen nem kapott gólt, a következő meccsükön pedig Észtország ellen túl is szárnyalta ezt, így most ő a spanyol válogatott történelmében a rekordtartó (egyébként Ikernek ez volt a 98. válogatott meccse, míg Zubizarreta 126-szor lépett pályára a visszavonulása előtt).

2009. november 24-én lépett századszor pályára nemzeti színekben egy barátságos meccsen Argentína ellen, ahol a spanyolok nyertek. Ő a harmadik olyan játékos a válogatottban, aki elérte ezt a számot. Már csak Andoni Zubizarreta van előtte.

2010. július 11-én az ő kapitánysága alatt lett Spanyolország a történelem során először világbajnok, miután 1-0-ra győztek Hollandia ellen. Ezzel ő lett a harmadik olyan kapus, aki kapitányként nyerte meg a VB-t. Megszavazták a torna legjobb kapusának és az Aranykesztyűt is ő kapta A dél-afrikai döntővel együtt öt meccsen keresztül tisztán tartotta a kaput, két gólt kapott csupán, Paraguay ellen pedig büntetőt fogott. A döntőben Hollandia ellen Arjen Robben két veszélyes helyzetét is mentette 0-0-s állásnál, miután a holland túljutott az összes védőn.