Iker Casillas az AFE tagja lett.
Category: Iker Casillas

Még több kép Navalacruzból (thanks for Daily Dose of Iker!):
A válogatott érkezése Las Rozasba:
Válogatott edzés:
Ma délben Navalacruz városában átadták Iker Casillasnak a “Kedvenc fia” díjat a világbajnokság megnyerésének tiszteletére. A városlakók és a környékbeli helyekről érkezők is tapssal és kiabálással köszöntötték a csapatkapitányt, akinek készítettek egy emlékművet, ami kőből készült és egy labdát ábrázol kapuskesztyűvel és egy nagy sziklához van hozzácsatolva. Egy plakett is van a sziklán Iker teljes nevével és pár szóval a pályafutásáról.
A rendezvény a városházán volt megtartva, Iker pedig egy erkélyről köszöntötte az embereket, akik kiabáltak neki, hogy “Viva Iker, viva!” Navalacruz polgármestere nem csak Iker labdarúgó képességeit emelte ki, hanem a közösségi munkáját is. Ezután megkapta a “Kedvenc fia” díjat és átvett egy nagy oklevelet is erről. Megköszönte a jelenlévő embereknek, hogy ott voltak és ezeket mondta: “Nagyon hálás vagyok mindenért, amit itt kaptam egészen kicsi koromtól kezdve, boldog vagyok, hogy a kedvenc fiatok lehetek.” Többször is meg kellett állnia, mert elérzékenyült. Hozzátette még, hogy soha nem látott még ezelőtt ennyi embert a városban (a népessége 300 körül van), kivéve karácsonykor, és nem is gondolta volna, hogy ennyien ott lesznek. Mesélt pár emlékéről, amit ott átélt, felejthetetlen élmények, csodálatos nyarak a gyerekkoráról.”Remélem, hogy a jövő generációja is élvezni fogja az itteni életet.”
Navalacruz egyébként egy kis város Ávila megyében, ahol Iker szülei is születtek és a nagyszülei még mindig ott élnek. Minden nyáron ott tölt egy kis időt, és ott is építkezik.
Még több kép a galériában.
Ma délben átadták Navalacruzban, vagyis a szülővárosában a “Kedvenc fia” díjat Ikernek. Az eseményen rengeteg rajongó vett részt, akik amikor meglátták a csapatkapitányt üdvrivalgásban törtek ki.
Iker Casillas elégedett volt a csapat Mallorca elleni teljesítményével.
“Volt esélyünk gól szerezni és sok helyzetünk volt ma este.”
“Persze dolgoznunk kell még pár dolgon, de jól teljesítettünk és eleget tettünk, hogy megérdemeljük a győzelmet. A védelmünk szilárd és képesek ellenállni 90 percen keresztül. Tudjuk, hogy mit kell hátul tennünk és jól is teljesítünk.”
“Fokozatosan javulni fogunk és most csak a következő meccsünkre szabad gondolnunk. Két hetünk van, hogy felkészüljünk az Osasuna ellen, és abban is biztos vagyok, hogy idővel jobban összedolgozunk majd.”
Gondolom a legtöbben ismeritek a Crackovia nevű katalán TV műsort, amiben a focistákat parodizálják ki. Végre van Iker paródia is, Sarával együtt. :D
Ma reggel Iker Navaluengába utazott, hogy a reggelt a gyerekekkel töltse, akik a Campus Ikerben (Iker tábor) töltik az időt.
“Fiatal és erős csapatunk van, jó játékkal. Mindegyik játékosunk kivételes tulajdonságokkal rendelkezik. Ráadásul, ahogy egyre több meccset játszunk, egyre csak javulunk.”
“A célunk, hogy a lehető legjobban rajtoljunk a szezon elején a Son Moix Stadionban. Annyi meccset akarunk megnyerni, amennyit csak tudunk és annyi pontot szerezni, amennyit csak tudunk. Nem lesz könnyű, de szeretnénk márciusban mindhárom bajnokságban szerepelni még.”
“Az edző már átgondolta ezeket. Jóval előrébb van fejben, mint akármelyikünk. Csak egy hónapja volt, hogy belénk nevelje a stílusát és az ötleteit, mi pedig fokozatosan azon vagyunk, hogy átvegyük ezeket. Nem improvizál.”
“9 éves voltam, amikor csatlakoztam a Real Madridhoz, most pedig 29 vagyok. Még csak nem is álmodtam róla, hogy ilyen messzire jutok. Szeretem együtt tölteni az időt a gyerekekkel a táborban. Meg kell köszönnünk mindenkinek, aki ezt lehetővé tette. Biztos vagyok benne, hogy gyerekként én is szerettem volna valami ilyesmit.”
Képek az elmúlt napok edzéseiről:
Három új kép Iker érkezéséről/távozásáról a Casa Juan étterembe/étteremből:
